Washington még várhat - 2.fejezet -

Drága olvasóim, ez a nap is elérkezett. Sajnos a történet írásával nem úgy haladtam, ahogyan szerettem volna, (mindössze másfél fejezetet sikerült előre megírnom) de ennek ellenére teljesítem az ígéretemet és felteszem a következő fejezetet. Ennek függvényében az előre ígért heti frissítésből egyenlőre szerintem csak két hetente történő frissítés lesz. Rettentően sajnálom, hogy így alakult, de igyekszem behozni majd a lemaradásomat, hogy sűrűbben tudjak nektek fejezeteket hozni. 

Hálás vagyok az előző fejezethez kapott véleményért, amit Zoé ♥ írt nekem, remélem most is lesz egy-két olyan emberke, aki szívesen megosztja velem a véleményét. ☺

Kellemes olvasás kívánok mindenkinek! Ölel, Ellie Roberts

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Springfield

SAJNÁLOM KYARA, de most nem segíthetek. Éppen elutazom és a hazatérésem időpontja egyelőre még ismeretlen... Még nem tudom, hogy hova megyek, de úgy érzem, hogyha itthon maradok már csak idők kérdése és megőrülök. Hiányozni fogsz és kérlek, bocsáss meg, hogy neked sem szóltam előre. Hamarosan jelentkezem. Xx, Ellie

Ui.: Türkizkék ujjatlan felsőt vegyél fel, egy egyszerű fekete csőnacival és azzal a szandival, amit még velem vettél a legutóbbi vásárlókörutunkon.

Pötyögtem gyorsan, hogy aztán a küldés gombra kattintva, segíthessek Kyaranak…

Sokáig gondolkoztam azon, hogy válaszoljak-e neki egyáltalán. Többször is megfordult a fejemben, hogy nem teszem és egyszerűen csak szemet hunyok az egész felett, de aztán mégis a segítség mellett döntöttem… Párszor már azt is fontolóra vettem, hogy inkább hagyom ezt az egész „Na, most tényleg mindent újra kezdek” projektet a francba és visszafordulok.

De nem tettem meg, nem tehettem, hiszen azzal csak magamnak ártottam volna, így aztán belenéztem a visszapillantó tükörbe és azt mondtam. „Nem mész vissza, változásra van szükséged!”

***

Hosszú órákkal később már távol Washingtontól, Springfield utcáin jártam...

Mikor beértem a belvárosba, azonnal leparkoltam az első szabad helyre, amit találtam, majd a pénztárcámmal és egyéb fontos irataimmal a kezembe elindultam, hogy keressek egy postát.

Springfield nagyságának köszönhetően a bátyámnak szánt levél feladása nem is volt olyan egyszerű feladat, mint ahogyan az először gondoltam, de aztán mégis sikerült.

Louis Miller

21 368, Washington

Brington Street 4132.

Írtam a borítékra és a biztonság kedvéért az én otthoni címemet is papírra vetettem. Miután végeztem azonnal a postaládához siettem, hogy minél hamarabb kézbesíthessék az üzenetemet...

Fáradtnak éreztem magam, méghozzá nagyon. Úgy gondoltam, hogy nem érdemes tovább mennem, hiszen kipihenten sokkal jobban tudok a vezetésre koncentrálni, mint álmosan. Visszasétáltam a kocsimhoz, majd beültem oda és a legközelebbi szállodához hajtottam.

A Hampton Inn Springfield egy óriási épület volt, melynek szinte minden részét hatalmas ablakok fedték. Falának színei barátságossá és meglehetősen megnyerővé tették külsejét.

Leparkoltam tehát elé, majd a kocsi kulcsomat a londinernek adtam és bementem az épületbe.

Ahogy az előtérbe léptem szemeimet végig futtattam az elém terülő látványon és azonnal elcsodálkoztam. Minden olyan elegáns volt és rendezett, hogy azt nehéz szavakba önteni. A bejárattól alig öt méterre a recepciós pult volt látható, melyen egy hatalmas csokor rózsa is helyet kapott.

- Üdvözlöm a Hammton Inn Springfildben, miben segíthetek? - kérdezte a pult mögött álló kedves fiatal lány, mikor odaértem hozzá.

- Szia, egy lakosztályt szeretnék kivenni ma éjszakára...

- Értem, egy pillanat és megnézem... - mondta kedves hangon, majd tekintetét az előtte pihenő számítógépre helyezte és vad keresésbe kezdett – sajnálom, de nincs több szabad lakosztályunk, esetleg szobát tudnék adni, ha az megfelel.

- Semmi gond, az is tökéletes lesz.

- Akkor az annyi, mint negyvenkét dollár huszonegy cent. Előre szeretne fizetni, vagy esetleg holnap? - pillantott felém kíváncsian.

- Végül is mindegy... Kártyát elfogadtok?

- Persze – mosolygott kedvesen, majd miután elintézte a papírmunkát, átadta a kulcsokat – a 623-as szoba lesz az öné, itt vannak a kulcsok, a csomagjait pedig hamarosan maga után viszi az egyik londinerünk.

- Nagyszerű, köszönöm és... kérlek, tegeződjünk.

- Rendben, szia – köszönt csendesen, én pedig sarkon fordultam és gyors léptekkel a lift felé indultam. Mikor a felvonóhoz értem azonnal a hívógomb után nyúltam, s pár röpke másodpercet követően egy apró kis kong jelezte, hogy megérkezett. A kovácsoltvas ajtók azonnal elhúzódtak én pedig beszálltam az akkor éppen üresen álló kabinba...

A nyílászárók komótos mozgásba kezdtek, majd szép lassan becsukódtak. Mutatóujjamat a kilences számú gombra helyeztem és megnyomtam azt. A lift azonnal életre kelt és sebes gyorsasággal suhant felfelé. Nem telt el egy perc, s én már a folyosón sétálva kutattam a 623-as szám után.

Miután megtaláltam, a kezemben lévő kulcsot a helyére helyeztem, majd elfordítottam, s a helyiségbe léptem.

- Aztaa... - nyögtem csodálkozva, mikor a villanyt feloltva megláttam a szobát, melyet éppen az imént vettem ki. A teret uraló magas támlás franciaágy, álomra csalogatón csábított maga felé. A rajta elhelyezett takaró pedig tökéletes összhangban volt a szoba és a bútorzat színével. A falakat hatalmas képek díszítették, s az asztalokon kisebb virágcsokrok sorakoztak. A hatalmas ablak előtt pedig -, mely a bejárattal szemben volt beépítve - szépen vasalt bársony sötétítők és selyem függönyök csüngtek.

Nagyon tetszett az összkép, ami a szemem elé tárult és már-már szinte gyermeki izgatottsággal vártam, hogy fejemet az ágy puha párnáira hajthassam. Ám előtte még dolgom volt...

Megvártam, míg a londiner meghozta a táskámat, majd a fürdőszobába siettem. A kádat teli engedtem és belefeküdtem.

Hihetetlenül jó érzés volt, mikor a meleg víz a bőrömhöz ért, teljesen ellazultam tőle. Sosem tartottam normálisnak, hogy az esetek hatalmas százalékában nagyjából mindig ilyen forró, égető hőmérsékletű vízben fürdöm, de annyira szerettem ezt, hogy képtelen voltam változtatni rajta.

Mindenkinek megvan a maga kis furcsasága, kinek ez, kinek az..., de senki sem tökéletes.

Hosszú másodpercek teltek el így, miközben gondolataimba mélyedve feküdtem a meleg vízben és a percekből végül órák lettek. Mire kikecmeregtem a kádból szinte már fáztam.

A puha törölköző után nyúltam, majd magam köré tekerve azt visszaléptem a szobába, s rögtön felöltöztem. Ezután még gyorsan megkerestem a telefonomat is, melyet a mellettem lévő éjjeliszekrényre helyeztem, én pedig az ágyra feküdtem, s mély álomba merültem...

KÉRLEK SZÉPEN ÍRJ KOMIT!